Tények és tévhitek a cirkuszról

A cirkusz szó hallatán bámulatos akrobatákról, bukdácsoló bohócokról és egzotikus állatokról jelennek meg képek legtöbbünk fejében. Azonban míg az emberi szereplők választásuk szerint dolgoznak a cirkuszban, az állatokat kényszerítik, hogy részt vegyenek az előadásban.

Önkéntelen színészek egy degradáló látványosságban, természetellenes életre kárhoztatva.
Sok ember a cirkuszt a „hasznos” szórakozással azonosítja (ezt az asszociációt a cirkusz PR gépezete reklámozza agresszívan), azonban az igazság ennél sokkal sötétebb. A cirkuszban való állatok használata idejétmúlt, szükségtelen és kegyetlen gyakorlat, továbbá azt az üzenetet közvetíti a gyerekek felé, hogy elfogadható az állatok kizsákmányolása szórakoztatásra és profitszerzés céljára. Amellett, hogy kiszipolyozzák az állatokat, a cirkuszok összekapcsolhatók azokkal a félrevezető reklámkampányokkal, amik az előadások oktatási értékét és a vadonban élő állatok megóvásának elősegítését hirdetik.

Tévhit #1: A törvények megkövetelik, hogy a cirkuszban tartott állatokat jól tartják.

Tény: Az a kevés törvény ami létezik, túlságosan homályos és aligha van betartatva.

A vadállatokat mesterséges környezetben olyan munkára kényszerítik, ami teljesen idegen a természetüktől. Ésszerű lenne azt feltételeznünk, hogy vannak legális védelmi intézkedések az állatok oltalmazásának érdekében, akik igencsak megsínylik a bezártságot. Noha létezik néhány ilyen jellegű törvény, de ezek nem kellőképpen specifikusak és nincsenek megfelelően végrehajtva.

Tévhit #2: A cirkuszok biztonságos szórakozást nyújtanak az egész család számára.

Tény: A cirkuszi állattartás a közbiztonság – egészségre nézve súlyos fenyegetéssel bír.

A cirkuszokban és más elóadóművészetben kizsákmányolt állatok olyan életre vannak kényszerítve, ami teljesen eltér a természetestől. A bennük rejlő szükségletek, ösztönök és a fogság durva valóságának konfliktusa – szűk és természetellenes életkörülmények, az erőszakra, félelemre, megfélemlítésre épülő kegyetlen betanítási eljárások – elképesztő mennyiségű stresszt és szenvedést okoznak az állatoknak. Nem csoda, ha néhány állat szó szerint megőrül ettől az „élménytől”, következésképpen szökéssel és tombolással lázad, amelyben súlyosan megsérülnek emberek és hatalmas anyagi kár keletkezik. Mindezen túl köztudott, hogy az egzotikus állatok különböző betegségeket adhatnak át az embereknek. Ide tartozik például a majomhimlő (lásd: http://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=100345&name=Majomhiml%F5 ), vagy a tuberkulózis (TB): ez a bakteriális betegség számos fajt megfertőzhet. A cirkuszi elefántok között gyakran kimutatják, ami könnyen tovább terjedhet emberekre is.

Tévhit #3: A cirkuszi állatok kényelemben élnek és utaznak.

Tény: Napjaik nagy részét utánfutóban, ketrecben vagy láncra verve töltik.

A vadonban élő elefántok nagy, társas csordákat alkotva akár 25 mérföldet is barangolhatnak naponta. A többi cirkuszban található állat is – tigrisek, oroszlánok stb. – folyamatos mozgásban van természetes élőhelyükön. Megfosztani ezeket az élőlényeket a szabad kóborlástól és egyéb ösztönszerű viselkedésüktől már önmagában hatalmas kegyetlenség. A cirkusz forgatagában az állatoknak átlagosan évi 11 hónapot kell kamionra és vonatra korlátozva utazniuk. Ennek a vándoréletnek meg vannak az árnyoldalai: nagy távolságokat tesznek meg, hosszú órákon át leláncolva egy klíma nélküli járműben, arra kényszerítve, hogy saját ürülékükben álljanak. Ha nincsenek úton, az életkörülményeik akkor is borzalmasak.

Tévhit #4: A cirkuszok csak „pozitív” trenírozási módszereket alkalmaznak az állatokon.

Tény: Ezek szinte mindig a megfélemlítésre és erőszakra épülnek.

A cirkuszokban a legfőbb szabály: „a műsornak folytatódnia kell” – még akkor is, ha a „sztárok” nem akarnak vagy képtelenek részt venni. Megkövetelik tőlük az engedelmességet, ezért a trenírozási eljárások az állatok akaratának megtörésére, verésre és megfélemlítésre épülnek, amíg meg nem hódolnak. A lealacsonyító trükkök, amikre estéről-estére kényszerítik őket félelmetesek, természetellenesek és még fájdalmasak is. A kívánt eredmény érdekében, az általánosan bevett gyakorlat, hogy elavult kínzóeszközöket használnak ezáltal uralva az trénereknél sokkal nagyobb és erősebb állatokat.

Az ankus (elefánt-ösztöke, kampó) talán a leghírhedtebb fegyver a tréner arzenáljában. Az ankus egy hosszú, vastag rúd, éles fém kampóval a végén, amelyet kizárólagosan csak elefántokon használnak. Az elefántoknak vastag ugyanakkor érzékeny bőrük van. Ha egy elefántot megütnek ezzel, akkor sikítva térdre rogy, és bármit megtesz, hogy elkerülje a további ütlegelést. Az ankussal súlyos, maradandó sérüléseket vagy akár halált is lehet okozni. Ezen kívül számos más eszközt bevetnek az állatok szurkálására, bökdösésére, ütésére, verésére, megfélemlítésre.


A cirkuszok képviselői gyakran állítják, hogy csak a „pozitív megerősítés”-sel összeegyeztethető módszereket alkalmaznak az állatok kezelésére. Persze az arénákban és a gondosan felügyelt turnékon a közönség csak ezt láthatja. Ám a színfalak mögött egy teljesen más kép tárul elénk. Valahogy a józan ész azt diktálja, hogy az elefántok nem igazán égnek a vágytól, hogy triciklizzenek, a tigrisek sem természetüknél fogva ugrálnak át a tűzkarikán.

Tévhit #5: A cirkusz segít megóvni a veszélyeztetett fajokat.

Tény: Az állatok kizsákmányolása nem menti meg a vadonban élő társaikat.

Az állatokat kiszipolyozó cirkuszok jó néhányszor merész kijelentésekkel bizonygatják előadásaik ismeretterjesztő és (fajokat) megóvó mivoltát. Valójában azonban azzal, hogy vadállatokat fogságban tartanak és természetüktől idegen trükkök végrehajtására kényszerítenek, nem csökken az a fenyegetés (és az emberek sem tudnak meg többet róla), amellyel a veszélyeztetett állatok szembenéznek természetes előfordulási környezetükben. Jobban megvizsgálva a helyzetet, a fennkölt kijelentések, melyekkel a cirkuszok élnek, hamisak.

A cirkusz, mint iparág, hogy igazolni tudja a veszélyeztetett és fenyegetett vadállatok – mint az elefántok, tigrisek és egyéb fajok – fogságban tartását, azt állítja, hogy ezzel egy szükséges szolgálatot biztosítanak: a fajok fenntartását fogságban való tenyésztéssel. Habár az így „létrehozott” kisállatok csak azért léteznek, hogy a cirkuszi állatnemzedékeket bővítsék. A fogságban kitenyésztett állatok közül egyet sem engednek szabadon a vadonba; nagy részük arra hivatott, hogy „utánpótlás” fellépők legyenek. A fogságban tenyésztő programok semmit sem tesznek az igazi fenyegetés ellen – mint az orvvadászat, a trófeagyűjtés, a természetes előfordulási környezet megszűnése, a zsákmányok eltűnése – mellyel az állatoknak szembe kell nézniük a vadonban.

fotó: peta.de
fotó: peta.de

Vegyük például a fehér tigrisek „megóvását”. Ezek, a vadonban anomáliának számító állatok, egész évben népszerű vonzóerőt jelentenek a cirkuszoknak. A fehér tigrisek olyan bengáli tigrisek, melyek számos genetikai módosításon estek át a fogságban való tenyésztés során, és ennek eredményeképpen lett fehér a szőrük. Állítólag az összes fehér tigris természetes leszármazottja az utolsó ismert vadon élő fehér hím tigrisnek, akit Indiában fogtak el 1951-ben. Ezt a tigrist először egy narancssárga nősténnyel pároztatták, majd a saját fehér kölykükkel.

Néhány állatokhoz értő szakember szerint, az efféle beltenyészet eredményeképpen, a fehér tigrisek kiszámíthatatlanabbak és veszélyesebbek, mint a természetesen előforduló narancssárga tigrisek (a las vegasi Roy Hornt is egy fehér tigris marcangolta szét egy előadás alatt 2003 októberben).

Kereskedelmi vonzerejük miatt azonban, a cirkuszok, állatkertek és az egzotikus „kisállat”ipar „megóvás” címszó alatt továbbra is folytatja a tigrisek beltenyésztését. A vadonban élő tigrisek egyik fajtáját sem segíti azonban a genetikai mutáció mesterséges elterjesztése, ugyanakkor hatalmas tömegeket vonzanak…

fotó: peta.de

A természetben az őshonos fajok nem azért vannak veszélyben, mert nehézségeik vannak a szaporodással, hanem az emberi tevékenység eredményeképpen létrejövő környezeti fenyegetettség miatt. A fogságban tartott állatok szaporítása nem sokat segít azon túl, hogy fogva tartott csecsemőket és genetikai anomáliákat mutat be a jegyvásárló tömegeknek. Amíg a cirkuszok jól megtömik a zsebüket a rabságban sínylődő veszélyeztetett fajok kihasználásával, a természetben élő egyedek száma folyamatosan csökken, mert nincs megfelelő finanszírozás és támogatás az őket védő törvények végrehajtására, oktató jellegű programokra és természetes élőhelyük megóvására azokban az országokban, ahol őshonosak.

fotó: peta.de

Ami az „oktatási értéket” illeti, érdemes megkérdeznünk, hogy vajon mit is tanulnak a gyerekek (és felnőttek) azzal, hogy méltóságteljes állatokat látnak láncra verve, fogságban és természetellenes mutatványokra kényszerítve. A cirkuszok az állatok kizsákmányolására nem pedig tiszteletére tanítják az embereket. Egy kutatás sem támasztja alá, hogy azok a személyek, akik cirkuszban voltak kifejezett érdeklődést mutatnának a fajok egyedszámának alakulása, illetve túlélésük biztosításért tett lépések iránt. Sőt, sok faj mint például a bálnák, tengeri teknősök közrokonszenvnek örvendenek annak ellenére, hogy soha nem „használták” őket az utazó parádékban.

Egyértelmű, hogy a cirkuszok magukénak vallott oktatási és megóvási értéke csak egy gyenge kísérlet az állatok profitszerzésre való kihasználásának igazolására. A közönség szórakozni, nem pedig tanulni megy a cirkuszba.

Mit tehetsz TE?

Ne menj el olyan cirkuszba, ahol állatokat használnak. Manapság egyre népszerűbbek a kizárólag embereket foglalkoztató utazó előadások, melyek szintén biztosítják a családok és közösségek számára a szórakozást csak „kegyetlenség mentesen”. Azzal, ha az emberek hátat fordítanak az állatokat alkalmazó parádéknak akkor tényleg tesznek valamit a természetben élő állatok reményteljesebb jövőjének érdekében.

Forrás: http://www.bornfreeusa.org/articles.php?p=493&more=1

Fordította: Anga László (Állategyenlőség Jogvédő Csoport)