Ugrás a tartalomhoz
MAVEG Magyar Vegán Egyesület
0 Adományozok

A MAGYAR VEGÁN EGYESÜLET HIVATALOS OLDALA · 2017 ÓTA

Együttérzésből változás.

Közösséget építünk, tudást adunk és azért dolgozunk, hogy minden érző lény szabadabban élhessen.

Tartozz te is egy olyan közösséghez, ahol a tiédhez hasonló gondolkodású emberekkel támogatjátok egymást, és tehetitek élménnyé a közös rendezvényeket, felvonulásokat, ünnepeket, vagy az egyszerű hétköznapokat. Közben pedig az állatok járnak a legjobban.

Egy közös platform a hazai vegán közösségért.

A Magyar Vegán Egyesület (MAVEG) a vegán életmód hazai közösségének egyik meghatározó szervezete.

Küldetésünk, hogy információval, programokkal, közösségépítéssel és érdekképviseleti tevékenységekkel segítsük mindazokat, akik már vegánként élnek, vagy nyitottak a növényi alapú életmód megismerésére.

Hiszünk abban, hogy az összefogás, a tudásmegosztás és a támogató közösség valódi változást hozhat.

Amennyiben szeretnél nekünk segíteni akár önkéntesként, vagy anyagilag tudsz hozzájárulni az állatok kizsákmányolásának megszüntetéséhez, jelentkezz vagy adományozz.

Hogyan segíthetsz?

Válaszd ki, hogyan szeretnél bekapcsolódni a MAVEG életébe. Önkéntesként, tagként, vagy adománnyal tudsz minket és a munkánkat segíteni.

Projektjeink

Programok és kezdeményezések, amelyek közösséget építenek és közelebb visznek egy együttérzőbb világhoz.

V-Vibe

Találkozások, beszélgetések és közösségi élmények a vegán életmód iránt érdeklődőknek.

MAVEG vakáció

Vegán Vakáció

Közös kikapcsolódás, tanulás és feltöltődés egy támogató vegán közösségben.

Christspiracy

Film és párbeszéd az állatokhoz fűződő kapcsolatunkról, hitről és együttérzésről.

Vegán piknik

Kötetlen együttlét, finom növényi ételek és új kapcsolódások minden érdeklődőnek.

Önkéntesség

Kapcsolódj be programjainkba, és használd a tudásodat az állatokért és a közösségért.

Segítünk neked

Vegán 1×1

Közérthető alapok, gyakorlati tanácsok és válaszok a vegán életmóddal kapcsolatos első kérdésekre.

Közétkeztetési kisokos

Gyakorlati segítség a növényi étrendet követő gyermekek intézményi étkezéséhez, szülőknek és szakembereknek.

Maradj kapcsolatban velünk.

Iratkozz fel híreinkre, programjainkra és közösségi kezdeményezéseinkre.

Bármikor leiratkozhatsz a hírlevelek alján található hivatkozással. A feliratkozási adatokat a Mailchimp kezeli.

RÓLUNK

A történetünk 2017 óta.

A Magyar Vegán Egyesület ötlete már évekkel korábban megfogalmazódott, mire 2017 nyarán valósággá vált. Célunk, hogy egy közös platform alatt fogjuk össze a hazai vegán közösséget, és hatékony érdekképviseletet biztosítsunk számukra. Társadalmi kezdeményezésekkel és jogi fellépéssel egyaránt az állatok kizsákmányolásának felszámolásáért dolgozunk.

Meggyőződésünk, hogy mára elég erős társadalmi csoportot alkotunk ahhoz, hogy az élet minden területén felszólaljunk, és nyomást gyakoroljunk a vegánokat érő mindennapi diszkriminációval szemben. Nyílt levelekkel, hivatalos állásfoglalásokkal, fordításokkal, előadásokkal, konferenciákkal, workshopokkal és utcai megmozdulásokkal terjesztjük tovább a vegán szemléletet.

EZEN DOLGOZUNK MOST

Kis lépések a szabadság felé.

Lelkes csapatunk bizakodóan tekint a jövőre. Közös célunk, hogy olyan világban éljünk, ahol minden érző lény bántalmazástól mentesen, szabadságát maximálisan megélve létezhessen.

01

Gyermekek közétkeztetése

A növényi alapú étkezési lehetőségek bővítése az intézményekben, valamint ennek jogi és gyakorlati érvényesítése.

02

Politikai és sajtóhang

A vegán álláspont hatékony képviselete állatvédelmi témákban, a nyilvánosság előtt.

03

Közösségi események

Olyan programokat szervezünk, amelyek összekovácsolják a hazai vegánokat, miközben figyelünk egymás egészségére és biztonságára.

04

Információs anyagok

Hiteles orvosok és szakemberek által támogatott, növényi táplálkozással kapcsolatos anyagok készítése és terjesztése.

05

Előadások és beszélgetések

Folyamatos jelenlét előadások, konferenciák és interaktív beszélgetések formájában.

KONFERENCIA · PÁRBESZÉD · JÖVŐ

Megrendeztünk valamit, ami még nem volt Magyarországon.

Az volt az álmunk, hogy egy asztalhoz üljünk a szakma jelentős szereplőivel, és párbeszédet kezdjünk arról, miért fontos, hogy a világ a növényi alapú élelmiszerek irányába haladjon. Ez így is történt. Hihetetlenül büszkék vagyunk az eredményre.

VEGÁN VAKÁCIÓ

Néhány nap, amelyből közösség születik.

A Vegán Vakáció minden várakozásunkat felülmúlta. Újra és újra megtapasztaljuk, milyen sokat jelent együtt tanulni, pihenni és egymásra találni. A következő alkalom részleteit az események között tesszük közzé.

MAVEG vakáció

A VÁLTOZÁS KÖZÖS ÜGY

A támogatásodból valódi cselekvés lesz.

Segíts, hogy még több hiteles tudást, közösségi programot és erősebb érdekképviseletet adhassunk.

MAVEG VIDEÓK

Nézd, hallgasd, add tovább.

Előadások, beszélgetések és történetek a magyar vegán közösségből.

MAVEG YouTube ↗
MAVEG YouTube ↗
MAVEG YouTube ↗

LEGYÉL TAG

Formáld velünk a jövőt.

Tagságoddal nemcsak a munkánkat támogatod, hanem exkluzív partnerkedvezményekhez, közösségi programokhoz és szavazati joghoz is hozzáférsz.

  • Kedvezményes részvétel a következő Vegán Vakáción és MAVEG közösségi programokon
  • Szavazati jog a közgyűlésben
  • Kedvezmények vegán partnereinknél

Tagi kedvezmények

Naspolya Nassolda
10% kedvezmény minden MAVEG-tag számára, online és a cukrászdában is.
Mogyoró Vegán Bisztró
7% kedvezmény minden MAVEG-tag számára.

Kifli.hu

4000 Ft kedvezmény az első vásárlásnál*

GaiaVit.hu
15% kedvezmény minden MAVEG-tag számára.

Bijó áruház

20% kedvezmény, online vásárlás esetén is.
Hat Alma Életmódműhely
10% kedvezmény MAVEG-tagként.
Sweet Gorilla tortaműhely
2 000 Ft kedvezmény minden 7 990 Ft-ot meghaladó vásárlás esetén.
Beli's Vegan Bistro
20% kedvezmény a tagságot igazoló kép felmutatásával.

Chakra Food

10% kedvezmény.

Veres Katinka jógaoktató

13% kedvezmény a novemberi órákra.

A KÖVETKEZŐ LÉPÉS LEHET A TIÉD

Tegyünk együtt egy szabadabb világért.