Tudtad, hogy október 18-a a Szejtán Világnapja?
1893-ban ezen a napon született George Ohsawa, foglalkozását tekintve filozófus, egyben a makrobiotikus étrend alapítója, aki először használta a szejtán szót, amely két szó kombinációja; sei jelentése lehet: ’készült’, vagy ’megfelelő’ és tan, a japán tanpuka szóból, ami ’fehérjét” jelent..
Habár a „szejtán” elnevezést csak az 1960-as évek elején kezdték használni, egyes források szerint már az ókorban is készítettek búzahúst. A veganizmus térnyerése miatt népszerűsége az utóbbi évtizedekben erősen megnövekedett.
Lássuk egy kicsit, hogyan készül a világ egyik legsokoldalúbb vegán étele, a növényi étrend legkedveltebb „húspótlóinak” egyike.
A szejtán búzasikérből készül, víz hozzáadásával. A búzasikér pedig nem más, mint maga a glutén. VI. századi budhista jegyzetek szerint a lisztből és vízbő álló, jól összegyúrt tésztát folyóvízben kimosták, így hátramaradt a magas fehérje tartalmú búzasikér, ami tulajdonképpen a gabona fehérjében gazdag része. A ragacsos oldhatatlan glutén rugalmas massza marad, amelyet fogyasztás előtt megfőznek. A sikér megtalálható a búzában, rozsban, árpában és zabban is.
Ha nem ehetsz szója tartalmú ételeket, és persze nem vagy gluténérzékeny, a szejtán egy nagyon jó alternatíva lehet, mert laktató; alacsony kalória tartalmú; kalciumot, vasat, káliumot és B -vitamint tartalmaz; fehérje tartalma a húséval megegyező; koleszterinmentes; kedvünk szerint ízesíthető; sütés, főzés során gyorsan átveszi a fűszerek ízét, illatát; ugyanúgy használhatjuk, mint a húst.
Úgy gondoljuk, érdemes felhívnunk a figyelmet az egyik legjobb táplálékforrásra egy olyan világban, ahol nagy szükség van fenntartható, egészséges és hozzáférhető fehérje forrásra. A szejtán tökéletes alternatívája lehet bármilyen húsételnek úgy, hogy közben, egyes számítások szerint, 130-szor kisebb a karbonlábnyoma a húséhoz képest.
források: